Lefolyócsövek vízkőtelenítése

A vízkőről:

Bár szabad szemmel nem látható, de a vezetékes vízben mindig jelen vannak oldott ásványi anyagok. Ezek az anyagok különböző okok miatt, – talán leggyakrabban a víz a felületről történő elpárolgása közben – hajlamosak szilárd formában kiválni. Az így kirakódó anyag egy kemény kő szerű, és nehezen eltávolítható réteget képez a felületeken.

Bár kívülről kevésbé látható, de ugyan ez a folyamat a csövek belsejében is lejátszódik. A vízkő a folyamatos használat mellett nagyon lassan és vékonyan, rétegről rétegre halmozódik fel a cső falán. Sok év alatt ez a réteg olyan mértékben meg tud vastagodni, hogy egy idő után már akár a cső keresztmetszetének a 80-90 százalékát vízkő töltheti ki.
Ez a folyamat jellemzően 10-30 év alatt megy végbe, de a vízkőkiválás tempója nagyban függ az adott helyre jellemző víz keménységétől, a felhasználók szokásaitól, és egyéb tényezőktől.

vastag vízkődarabok járólapon

Csőből előhozott vízkődarabok

Miért probléma ez?

A lefolyócsövekben a jelenség hatására a cső beszűkül, másrészt megváltozik annak belső alakja; a sok éves vízkő egyfajta durva, göcsörtös felületet képez, amin könnyebben felakadhatnak a szilárd szennyeződések. Mindez a felhasználók számára gyakori dugulások formájába nyilvánulhat meg.

Sokan azt mondják, hogy az ilyen régi, elvízkövesedett lefolyócsöveket már cserélni kell, de mi szerintünk ez nem feltétlenül igaz.
Bár abban egyetértünk mi is, hogy ilyen esetekben – műszakilag – valóban a csere lenne a legjobb módszer, viszont egyben a legdrágább is. Amennyiben nem egy könnyen hozzáférhető falon kívüli, vagy sekélyen vezetett kültéri csőről beszélünk, akkor a bontással, vagy kiásással járó költségek és kellemetlenségek az egekbe szökhetnek egy csőcsere alkalmával.
Gondoljunk csak bele, hogy mivel járna ha a házban fel kellene vésni az aljzatot keresztül a fürdőszobán, a szobákon, leásni a csőig, és kicserélni azt, majd mindent a megfelelő rétegrendre ügyelve visszaépíteni.
Ráadásul a bontás nem kis porral jár, a bútorokat addig arrébb kell tologatni, és hosszú ideig idegen munkások fognak szaladgálni a házunkban. Talán célszerűbb inkább elköltözni a munka befejeztéig ilyen esetben.

Amennyiben az adott helyzetben mégis a szennyvízcső cseréje lenne a legjobb módszer, akkor szívesen elvégezzük ezt a feladatot is.

A mi megoldásunk

Szerencsére van más módszer is a probléma megszüntetésére: mi egyedi felszereléssel el tudjuk távolítani vízkövet a lefolyócső faláról.
Sajnos a vízkőtelenítés durva beavatkozásnak minősül, és eléggé megterheli a csöveket is, mert az az erőhatás ami képes lemorzsolni a kemény vízkövet, már magára a csőre is veszélyt jelenthet. Ezért a tisztítást csak nagyon óvatosan szabad elvégezni, különben eltörhet a cső is, aminek a javítása ugyancsak bontással járna.

Mi az évek során már sok ilyen vízkő eltávolításon vagyunk túl, és nagy tapasztalattal rendelkezünk a témában, ezért tudjuk, hogy mire kell odafigyelni, hogy ne sérüljön meg a cső a művelet közben, és külön erre a célra készített, egyedi szerszámokkal rendelkezünk, így a hatékony tisztítás mellett minimalizálni tudjuk az ilyen károk kockázatát.

Hogy történik a vízkő eltávolítása a lefolyócsövekből?

A csatorna vízkőmentesítése több feladatból áll:

Kamerás vizsgálat:

A vízkő-eltávolítás előtt kamerás felvételt készítünk a cső faláról, ami alapján meg tudjuk becsülni a szükséges munka mértékét.
A tisztítás elvégezte után újra kamerával ellenőrizzük a csövet, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy az sikeres volt.

Mind a kezdeti, mind a végső állapotokról készült felvételeket átadjuk a munka végén.

A vízkőlerakódások leválasztása a cső faláról:

A lerakódások eltávolítása általában csőgörénnyel történik, és olyan hosszban, amit a csőkamerával előzőleg megállapítottunk.
A csőgörény “lepüföli” a vízkövet a cső faláról.
Mivel ez a fajta lerakódás meglehetősen kemény, ezért a munka gyakran nehéz, és hosszú ideig eltarthat.

Bizonyos esetekben magasnyomású vizes módszerrel (womával) is történhet a vízkőmentesítés.

A törmelék kimosatása a csőből:

Mivel a vízkő nehezebb a víznél, ezért alap esetben megül a cső alján, és egyszerű öblítéssel nehéz onnan eltávolítani.
Amennyiben nagy mennyiségű vízkőtörmelék keletkezett a művelet során, akkor előfordulhat, hogy a levált darabok nem sokkal utána valahol összetorlódnak, és dugulást okoznak.
Egy ilyen vízkőtorlódásos dugulás, hiába kerül utána elhárításra, mégis újra és újra összeállhat, és dugulásokat tud okozni, miközben a torlasz egyre lejjebb vándorol a csőben, mindaddig amíg végül megérkezik egy vastagabb gyűjtőcsőbe vagy aknába.

Ezt a jelenséget egy magasnyomású vizes mosatással lehet könnyedén megelőzni.

A tisztítás mértéke

A csövet közel teljes keresztmetszetében képesek vagyunk felszabadítani a vastag vízkőtől, de a cső felületén rendszerint vissza szokott maradni egy vékony elszíneződés.

Az alábbi képek szemléltetik a várható tisztítás mértékét:

Cső belseje vízkőeltávolítás előtt

Vízkő-eltávolítás előtt

Cső belseje vízkőeltávolítás után

Vízkő-eltávolítás után

A vegyszeres vízkőmentesítésről

Léteznek erős vízkőoldó vegyszerek – jellemzően savak – de mi az ilyen szerek használatát több okból sem javasoljuk, legalábbis lefolyócsövek vízkőtelenítésére nem.

Egyrészt az erős vegyszerek közcsatornába juttatása erősen környezetszennyező, és tiltott.
Másrészt a módszer hatékonysága a legtöbb esetben megkérdőjelezhető lehet, ráadásul bizonyos esetekben akár kárt is okozhatunk vele a saját lefolyónkban, vagy ha társasházban lakunk, akkor a társasház csöveiben.

Viszont takarítási célokra, vagy magának a WC kagylónak a vízkőmentesítésére jól lehet használni olyan egyszerű savakat is, mint például az ecet vagy a citromsav.

Ha felkeltettük érdeklődését, hívjon minket: +36-30-363-85-95 

Szolgáltatásaink

Csőgörényes duguláselhárítás

Lefolyócsövek duguláselhárítása csőgörénnyel, vagy kézi szerszámokkal.

Gyakori dugulások megszüntetése

Ha gyakran dugul el a lefolyó, mi kivizsgáljuk ennek okát, és a dugulás mellett magát a kiváltó okot is megszüntetjük.

Magasnyomású vizes csőtisztítás

Kis és nagy átmérőjű lefolyócsövek kitisztítása magasnyomású vizes technikával.

Kamerás csővizsgálat, nyomvonalkeresés

A lefolyócsövek vizsgálatához használt elsődleges műszer a csőkamera, aminek segítségével a vezeték belső állapota ellenőrizhető, és a nyomvonala is meghatározható.

Lefolyócsövek vízkőtelenítése

A vízkő hosszú idő alatt rakódik ki, és beszűkítheti a csatornákat. Mi speciális felszereléssel eltávolítjuk a vízkövet a lefolyócsövekből.

Csőtörések és egyéb hibák javítása

Az esetelges hibákat megszüntetjük, és az általunk kiépített csőszakaszra garanciát vállalunk. A bontást a lehető legkisebb kellemetlenség mellett végezzük.

Hírek, cikkek

A kézi csőgörények használata

A kézi csőgörények használata

Ha házilag szeretnél duguláselhárítással próbálkozni, akkor kipróbálhatod a barkácsboltokban is kapható kézi csőgörények egyikét. Habár mielőtt bele...

bővebben
Egy lefolyócső vízkőmentesítése

Egy lefolyócső vízkőmentesítése

Tipikus duguláselhárítási probléma a lefolyócsövek elkövesedése. Egy ilyen lefolyócsőnél nem elég csak a dugulás elhárítása, a lerakódásokat is el...

bővebben

összes megtekintése